Első kislányom születésekor is ismerkedtem már a babahordozással, vettem egy hordozókendőt, de egy gyermekes anyukaként elég ritkán használtam. Mikor megszületett második kislányom, megint találkoztam a bababhordozás témakörével, s egy új, furcsa-idegen nevű hordozóval is, amibe egyre többször botlottam bele. Megtetszett, de túl drágának találtam, hogy megvegyem. Ezért úgy döntöttem, varrok egyet. Több leírást végigolvastam, ezek alapján állítottam össze az alább látható hordozót.
Nem vagyok gyakorlott varrónő, sőt, most kezdtem el, talán bátorítást adok más anyukáknak is, hogy bátran próbálják ki varrótudományukat.
A végén odabiggyesztem, honnan szedtem az ötleteket, mi alapján varrtam.
Elsőnek beavattam az anyagokat s kiszabtam a vállpántoknak valót és a hordozó "testét". Három rétegből áll, hogy ne látszódjon a varrás, így "kifordítva" is hordható.
A 3 pántot (1 derék és 2 vállpánt) 2,5 m hosszúra hagytam, tán ilyen hosszú nem is kell, de majd használat közben eldől, s azt még lehet rövidíteni. A hordozó test része 35 cm széles (lent 40 cm-re szélesedik) s 60 cm magas az íves résszel együtt
Utána nekiálltam a pántok megvarrásának. A derékpántba 70 cm vatelint varrtam. Rátűztem a pánt belső felére, s a két rövidebbik végénél levarrtam.
Utána hosszában félbehajtva rágombostűztem, s végigvarrtam a pántot. Utána ügyesen kifordítottam. A a pántok látszó végeit befelé visszahajtva levarrtam.
A középső anyagra ráférceltem a vállpántokat (félbehajtottam, hogy egyforma szögben álljanak a pántok, úgy igazítottam el).
A derékpánt következett, ráférceltem ezt is, majd jó alaposan rávarrtam a géppel. Kész a hordozó belseje. :-)
Most jön az összevarrás, a következő "rétegrendben kell egymásra helyezni az anyagokat az összevarráshoz::
Ezt is végigférceltem, csak utána került a gép alá. Összevarrtam úgy, hogy a pántok mellett pont a pánt szélességében kihagytam a varrást. Mindenhol elkötöttem a cérnák végét, nehogy kibomoljon kifordításkor.
Meg kellett keresni a két külső anyag közét, s az egészet kifordítani. Így nézett ki:
Majd mind a 4 pántot a saját helyén kihúzni.
A pántoknál befordítottam az anyag szélét, s kívülről körbevarrtam (így már elég vastag volt az anyag, hiszen végig 6 réteget varrtam össze, plusz a pántoknál a pánt vastagsága is rájött...)
De íme, kész a mei-tai!!! Tádáááám:
Innen vettem, hogy csináljam úgy, hogy ne látszódjon a varrás: